BIMcloud EULA

3.1.1 verzió: hatályos 2024. április 1-től

FONTOS!

KÉRJÜK, FIGYELMESEN OLVASSA EL! A SZOFTVERT TARTALMAZÓ ELŐFIZETÉS(EK) MEGRENDELÉSÉNEK LEADÁSÁVAL VAGY A SZOFTVER TELEPÍTÉSÉVEL ÖN, MINT A MEGRENDELŐ VAGY A MEGRENDELŐ KÉPVISELŐJE (AZ ALÁBBIAKBAN MEGHATÁROZOTTAK SZERINT) KIJELENTI, HOGY ELOLVASTA AZ ALÁBBI GRAPHISOFT SZOFTVERLICENC-SZERZŐDÉST („SZERZŐDÉS”), ÉS A SZOFTVERREL KAPCSOLATBAN A MEGRENDELŐ ÉS AZ ESETLEGES FELHASZNÁLÓK NEVÉBEN – FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY AZ EGYES FELHASZNÁLÓK KÜLÖN-KÜLÖN JELZIK-E A SZERZŐDÉS ELFOGADÁSÁT – JELZI, HOGY ELFOGADJA ÉS BELEEGYEZIK AZ ABBAN FOGLALTAKBA. ÖN ELFOGADJA A KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁST, A KÁRTALANÍTÁST, A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉT ÖNRE, MINT ÜGYFÉLRE, MUNKAADÓJÁRA (HA LÉTEZIK ILYEN), VAGY BÁRMILYEN FELHATALMAZOTT FELHASZNÁLÓRA VONATKOZÓAN, AKKOR IS, HA EZ MINDEN ILYEN FELHATALMAZOTT FELHASZNÁLÓ EGYEDI ELFOGADÁSÁT JELENTI.

HA NEM FOGADJA EL A JELEN MEGÁLLAPODÁS FELTÉTELEIT, AZONNAL HAGYJA ABBA A SZOFTVER HASZNÁLATÁT.

Graphisoft SZOFTVER LICENCSZERZŐDÉS

1. LICENC

A Graphisoft SE Európai részvénytársaság, H-1031 Budapest, Záhony u. 7., https://graphisoft.com ("Graphisoft") a Szoftver (a meghatározást lásd később) felhasználására engedélyt ad a magánszemélyként vagy munkáltatója képviseletében és nevében eljáró személynek (a továbbiakban együttesen: "Ön" vagy "Felhasználó"). Ön kizárólag abban az esetben jogosult a szoftver felhasználására, ha elfogadja a jelen Szerződés valamennyi feltételét. Jelen Szerződés feltételeinek elfogadásával Ön kijelenti és megerősíti, hogy büntetőjogi felelőssége teljes tudatában jogosult képviselni önmagát, munkaadóját és/vagy azt, akinek nevében eljár (ha van ilyen). Amennyiben ez a nyilatkozat hamisnak bizonyul, Ön személyesen felelős és felelősséggel tartozik a jelen Szerződésből eredő valamennyi kötelezettségéért.

A jelen Szerződés alapján Ön egy nem kizárólagos, nem átruházható, további felhasználásra át nem adható, korlátozott felhasználási engedélyt kap a Szoftver jelen Szerződés feltételei szerinti használatára. Ön az ezen Szerződésben meghatározott feltételek mellett engedélyt kap a Szoftver kizárólagosan saját célra történő használatára, de nem vásárolja meg azt.

A Szoftver a BIMcloud Basic, BIMcloud és BIMcloud Software as a Service (BIMcloud SaaS) szoftvertermékeket, a kapcsolódó dokumentációt, valamint a Graphisoft által az Ön számára biztosított fejlesztéseket, frissítéseket, új verziókat és javításokat jelenti.

A Szoftver a Graphisoft tulajdona, melyet a vonatkozó szerzői jogi törvények védenek. Az alkalmazandó jogszabályok által megengedett legnagyobb mértékben Graphisoft fenntart minden, a Szoftverre vonatkozó, a jelen szerződésben nem kifejezetten meghatározott jogot, valamint a Szoftver - beleértve dokumentációját, logóit, védjegyeit, ikonjait és felhasználói felületét - bármely részben vagy egészben történő reprodukciójára vonatkozó jogot. Ha Ön ezen Szerződés megkötése, vagy a Graphisoft írásos engedélyének beszerzése nélkül a Szoftver egészét vagy annak bármely részét lemásolja vagy felhasználja, ezzel megszegi a szerzői jogra, illetve az egyéb szellemi termékre vonatkozó jogszabályokat, és felelősségre vonható a Graphisoft vagy a Graphisoft licencadói által az így okozott kárért, és eljárása a vonatkozó büntetőjogi szabályok alkalmazását vonhatja maga után.

A Szoftver példányának használata érdekében (függetlenül attól, hogy Ön szoftver-, hardverkulccsal vagy felhőalapú licenccel rendelkezik-e) Ön tudomásul veszi, hogy a jelen Szerződés érvényességének kezdetén vagy a Szerződés időtartama alatt érvényes Graphisoft azonosítójával kell bejelentkeznie, a Graphisoft által előírtak szerint. A Graphisoft ID-t a Graphisofttól kell beszerezni a https://graphisoftid.graphisoft.com weboldalon.

A BIMCLOUD MÓDOT CSAK AKKOR HASZNÁLHATJA, HA JOGSZERŰEN MEGVÁSÁROLTA A SZOFTVERLICENCE(KE)T, TELEPÍTETTE A SZOFTVERT, MEGVÁSÁROLTA ÉS CSATLAKOZTATTA A SZÁMÍTÓGÉPHEZ A HARDVER ALAPÚ VÉDŐKULCSOT („HARDVERKULCS”), VAGY TELEPÍTETTE A SZOFTVER ALAPÚ VÉDŐKULCSOT („SZOFTVERKULCS”) A SZÁMÍTÓGÉPÉRE.

HA NINCS MEGFELELŐ JOGOSULTSÁGA A SZOFTVER HASZNÁLATÁRA (PL. NINCS HARDVERKULCSA, SZOFTVERKULCSA), A SZOFTVERT CSAK BIMCLOUD BASIC MÓDBAN HASZNÁLHATJA.

ÖN JOGOSULT A BIMCLOUD SOFTWARE AS A SERVICE SZOFTVERTERMÉK HASZNÁLATÁRA, HA A SZOFTVERT TARTALMAZÓ ELŐFIZETÉST VÁSÁROLT. BIMCLOUD SOFTWARE AS A SERVICE TERMÉK ESETÉN A SZOFTVERT FUTTATÓ SZERVERT A GRAPHISOFT ÜZEMELTETI.

2. INTERNET-ALAPÚ ÉS NEM-INTERNET-ALAPÚ SZOLGÁLTATÁSOK

A BIMcloud-adminisztrátor által Önhöz rendelt szerepkörtől függ, hogy a Szoftver mely funkcióhoz fér hozzá.

2.1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK - A SZOFTVER BIMCLOUD ÉS BIMCLOUD BASIC MÓDJAIRA ALKALMAZANDÓ:

A Szoftver a licenc nélküli használat megelőzésére és felismerésére szolgáló technikai védelmi megoldásokat (a továbbiakban: „TPM”) is tartalmazhat, amelyeket a Graphisoft vagy szolgáltatói használnak az Ön számítógépéről származó technikai adatok (a továbbiakban: „Technikai adatok”) gyűjtésére, továbbítására és bűnüldözési célú felhasználására a Szoftver engedély nélküli használatának megakadályozása és felderítése, valamint a Graphisoft szellemi tulajdonjogainak érvényesítése érdekében.

Ön kifejezetten elfogadja, hogy a Graphisoft vagy annak jogutódja a TPM segítségével igazolja, hogy Ön a Szoftver jogszerűen engedélyezett példányával rendelkezik, és hogy a Szoftvert a jelen Megállapodás feltételeinek megfelelően használja.

Ha a Graphisoft úgy találja, hogy Ön nem a Szoftver licenccel rendelkező másolatát használja, vagy a Szoftver használatával megszegi jelen Szerződés szabályait és feltételeit, az a jelen Szerződés megszegését jelenti, és feljogosítja a Graphisoftot, hogy külön értesítés nélkül, azonnali hatállyal felmondja a szerződést, és Ön köteles a Graphisoftot a jogosulatlan licenchasználattal okozott kár és kiadások, valamint a Szerződés megszegése miatt kártalanítani. A Graphisoft hatályos törvények által megengedett további jogokat és követeléseket is érvényesíthet, valamint Ön nem lesz jogosult a Szoftver jövőbeli frissítéseinek telepítésére.

2.2. A SZOFTVER BIMCLOUD MÓDJÁRA ALKALMAZANDÓ SPECIÁLIS RENDELKEZÉSEK:

A Szoftver tartalmazhat olyan komponenseket, amelyek lehetővé teszik és megkönnyítik bizonyos internetalapú és nem internetalapú szolgáltatások használatát. Elismeri és egyetért azzal, hogy a Graphisoft automatikusan ellenőrizheti a Szoftver és/vagy használt összetevőinek, a HARDVERKULCS sorozatszámának (ha az létezik), a SZOFTVERKULCS sorozatszámának (ha az létezik) és a kapcsolódó szolgáltatásainak működési módját, annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Szoftvert Ön a rendeltetésének megfelelően használja, és frissítéseket vagy javításokat és egyéb szolgáltatásokat a Graphisoft saját belátása szerint szolgáltathat a Szoftverhez a helyes és javított működés érdekében. A Graphisoft ezek után nem felelős a Graphisoft magatartásával kapcsolatban ezen paragrafusban felmerülő, a Szoftver által okozott adatvesztésért vagy hibás működéséért.

Ön tudomásul veszi, hogy a Graphisoft időről időre, különböző okokból (pl. lopás, megsemmisülés vagy csere miatt) ellenőrzi, hogy az Ön Szoftver példányát futtató Hardver- vagy Szoftverkulcs érvényes-e kereskedelmi használatra.

Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a feketelistán szereplő Szoftver- vagy Hardverkulcsok és a szürkelistán szereplő Szoftverkulcsok, valamint az ezeken futó licenc(ek) használata tilos. A Graphisoftnak jogában áll visszavonni/érvényteleníteni a feketelistán szereplő Szoftver- vagy Hardverkulcson és a szürkelistán szereplő Szoftverkulcson futó licencet. A Graphisoft jogosult a feketelistára került Szoftver- vagy Hardverkulcs és a szürkelistára került Szoftverkulcs minden tartalmát törölni. A feketelistára került Szoftver- vagy Hardver kulcson vagy a szürkelistára került Szoftver kulcson futó licenc használatának joga automatikusan megszűnik, ha a Graphisoft a kulcsot feketelistára vagy szürkelistára helyezi. A Graphisoft indokolatlan késedelem nélkül értesíti Önt a Szoftver- vagy Hardverkulcsra vonatkozó licenc törléséről.

Feketelistára tett Szoftver- vagy Hardverkulcs esetén a védőkulcsot tilos bármilyen célra használni. A Graphisoft a Graphisoft rendszereiben a Graphisoftnak tett bejelentés alapján feketelistára került státuszú védőkulcsokat visszaküldött, ellopott, megsemmisített, sérült vagy elveszett védőkulcsként regisztrálja. Ha Ön egy feketelistán szereplő kulcs tulajdonosa, és további információkra van szüksége, forduljon a Graphisoft Partnerhez vagy ahhoz a harmadik félhez, akitől a licencet és a védőkulcso(ka)t vásárolta.

A szürkelistás szoftverkulcs olyan védőkulcs, amely esetén az azon futó licenc aktiválva van az Ön számítógépén, de a Graphisoft rendszerében a licenc még mindig aktiválhatóként szerepel, a licencaktiválási folyamat során felmerült rendszer-kommunikációs hiba miatt.

3. INFORMÁCIÓ ÉS BELEEGYEZÉS SZEMÉLYES ADATOK HASZNÁLATÁBA

A személyes adatok védelméről szóló aktuális jogszabályoknak megfelelően, jelen Szerződés aláírásával elfogadja, hogy a Graphisoft összegyűjtse és feldolgozza személyes adatait (beleértve a TPM rendszer által összegyűjtött és felhasznált technikai adatokat is) jelen szerződés teljesítése érdekében, beleértve az Ön kötelezettségeit, amelyek a Graphisoft szellemi termékhez kapcsolódó jogait érintik.

A fentiekkel összhangban különösen a következő adatfeldolgozásokra kerül sor a jelen Szerződéshez kapcsolódóan, a vonatkozó feltételek szerint:

A. Szoftver állapot ellenőrzése természetes személyek esetében

  • A Szoftver összegyűjti a Szoftver bizonyos adatait, például a Szoftver lokalizációs és működési módját, és elküldi azokat a Graphisoftnak.
  • Az adatfeldolgozás célja: a Szoftverhez rendelkezésre álló kompatibilis szoftverfrissítések azonosítása.
  • Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelynek szerződő fele az adatalany (a GDPR 6. cikkelye (1) bekezdésének b. pontja). Amennyiben Ön egy szervezet, személyes adatai nem kerülnek összegyűjtésre.
  • Az adatkezelés időtartama: az Ön licencének érvényességi hatálya vagy a BIMcloud licenc érvényességének lejártától vagy a BIMcloud Basic utolsó használatától számított 3 (három) éven belül.

B. BIMcloud

  • A BIMcloud a következő adatokat dolgozza fel: a BIMcloudot aktiváló személy Graphisoft ID azonosítója, az operációs rendszerre vonatkozó adatok (név, build, architektúra, platform), BIMcloud Server telepítéskor létrejött azonosítója, az aktiválás időpontja, a BIMcloud verziója, az adatgyűjtés időpontja, a BIMcloud felhasználók száma, a BIMcloud Projektek száma, a BIMcloud Könyvtárak száma, az LDAP-kapcsolatok száma, a szerver utolsó aktivitásának időpontja, licencek száma, Hardverkulcs sorozatszáma, engedélyezés módja.
  • Az adatfeldolgozás célja: a szoftver fejlesztése és a vonatkozó funkciókról és szolgáltatásokról való tájékoztatás.
  • Az adatkezelés jogi alapja: a Graphisoft jogos érdekei az általános adatvédelmi rendelet, GDPR 6(1) cikkelye értelmében.
  • Az adatfeldolgozás időtartama: A Graphisoft a BIMcloud licenc érvényességének lejártát vagy a BIMcloud Basic utolsó használatát követő 3 (három) éven belül minden adatot töröl.

C.1. BIMcloud SaaS

  • A BIMcloud SaaS használatához legalább egy Graphisoft ID azonosító regisztrálására van szükség (regisztrált rendszergazda), amellyel további felhasználók hozhatók létre (regisztrált felhasználó). A személyes adatokat a Graphisoft ID létrehozásakor a szerződés teljesítésének jogalapján szükséges kezelni.
  • A BIMcloud SaaS az Ön regisztrált felhasználóinak következő adatait gyűjti és tárolja: felhasználónév, keresztnév, vezetéknév, e-mail cím, fénykép. Az Ön regisztrált felhasználója által feltöltött összes Archicad projektfájlt, valamint a feltöltött fájlokban található minden személyes és nem személyes információt megosztjuk az Ön összes többi regisztrált felhasználójával. Ön teljes mértékben felelős az adatfeldolgozási tevékenységek minden tartalmáért, megosztásáért, átlátható kommunikációjáért valamint az Ön regisztrált felhasználóinak adott jogosultságokért. A Graphisoft csak adatfeldolgozó, Ön az adatkezelő az összes ilyen adat tekintetében.
  • A BIMcloud SaaS-t futtató virtuális szerverek aktiválása a Google Cloud-on történik, működésüket a Google biztosítja. A domainnév-szolgáltatást az Amazon nyújtja. A fizikai szerverek világszerte, például az Európai Unió területén, valamint az Amerikai Egyesült Államokban találhatóak.
  • A gyűjtött adatokat, valamint az Ön, az Ön regisztrált rendszergazdája és egyéb regisztrált felhasználói által a BIMcloud SaaS használata közben feltöltött tartalmat a Graphisoft által használt, az Európai Unió területén és az Amerikai Egyesült Államokban található szervereken, valamint a Google Cloud szolgáltatásban tároljuk a fentiek szerint. A Graphisoft mindent megtesz annak érdekében, hogy az Ön kapcsolódó adatait a licenc megvásárlása során, a Partner kód alapján meghatározott vagy az Ön által megadott számlázási címben szereplő országban található szerver(ek)en tárolja. A kiválasztás célja, hogy a szolgáltatás a lehető legnagyobb sebességgel álljon az Ön rendelkezésére.
  • Amikor a BIMcloud SaaS valamilyen okból felmondásra kerül, a Graphisoft 1 (egy) hónapon belül valamennyi adatot töröl a szervereiről, míg a Google Cloudon tárolt adatok a felmondást követő 2 (két) hónapon belül kerülnek törlésre.
  • A BIMcloud SaaS-hoz kapcsolódó adatfeldolgozásra vonatkozó részletes szabályokat a vonatkozó Adatfeldolgozási megállapodás tartalmazza, amely a https://graphisoft.com/legal oldalon érhető el.

C.2. BIMx Web beágyazva

  • A Szolgáltatás adatokat gyűjt az egyes BIMx Web szoftver funkciók használatának idejéről, gyakoriságáról; hardver, szoftver, termék információkról és néhány személyes azonosító adatról (pl. Google Analytics App-instance ID, a felhasználó városa és országa), és elküldi azokat a Graphisoft számára.
  • A jelentés álnevesített; a Graphisoftnak nem érdeke tudni, hogy pontosan ki szolgáltatta az adatokat, csak az, hogy összekapcsolja az ugyanattól a felhasználótól származó adatokat, hogy statisztikailag helyes következtetéseket vonhasson le a Szoftver használatáról.
  • Az adatfeldolgozás célja: visszajelzésgyűjtés és értékelés a Szolgáltatás használatáról, annak funkcióiról, új funkciókról és esetleges hibákról a Szolgáltatás javítása és a gyakran előforduló problémák megoldásának megkísérlése érdekében.
  • Az adatgyűjtés automatikusan fut a háttérben. Az adatkezelés ellen kifogás emelhető a privacy@graphisoft.com e-mail-címen. Mivel a gyűjtött adatok álnévvel vannak ellátva, a kérelem teljesítéséhez meg kell adnia azonosítóját a Graphisoft részére, hogy a Graphisoft azonosítani tudja Önt. Az adatkezelés jogalapja: a Graphisoft jogos érdeke a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f. pontja alapján, amely a Szolgáltatásnak a felhasználói igényeknek megfelelő fejlesztése, a felhasználói elégedettség és ezáltal a felhasználók számának növelése.
  • Az adatkezelés időtartama: amíg a Graphisoft technikai támogatást nyújt a Szolgáltatáshoz, de legfeljebb az adatgyűjtés időpontjától számított 5 (öt) évig.

4. LICENC FELTÉTELEK

A jelen Szerződés által biztosított licenc az alábbiakban meghatározott licencparaméterek hatálya alá tartozik:

A BIMcloud ingyenes és fizetős funkciókat is tartalmaz: az ingyenes funkciók gyűjteményének neve BIMcloud Basic, a fizetős verziók neve pedig BIMcloud vagy BIMcloud Software as a Service (SaaS).

4.1. BIMcloud Basic - Ingyenes licenc

A BIMcloud Basic esetében a BIMcloud Manager egyszeri aktiválása szükséges az Ön egyik érvényes Graphisoft azonosítójának használatával.

A Szoftver az alábbi szoftver termékek együttes telepítését teszi lehetővé:

  1. BIMcloud Manager
  2. BIMcloud Server

Különleges feltételek: A BIMcloud Basic kizárólag helyi hálózaton (LAN / VPN) használható. A BIMcloud Basic nagy kiterjedésű hálózaton (WAN / Internet) történő használata szigorúan tilos. A BIMcloud Basic kizárólag helyszíni hardverre telepíthető. A BIMcloud Basic nem telepíthető felhőalapú virtuális számítógépekre, illetve nem használható ilyeneken.

A fent említett két komponenst ugyanarra a számítógépre kell telepíteni.

A BIMcloud Basic csak egyetlen Archicad verzióval működik, melyet a konfigurálási folyamat során kell kiválasztani, és később nem változtatható meg.

Ha egynél több Archicad verzióval szeretne dolgozni, több BIMcloud Basic példányt kell telepítenie ugyanarra (vagy másik) számítógépre.

A Szoftver csak a BIMcloud Basic által biztosított ingyenes funkciókat teszi lehetővé.

A Graphisoft fenntartja a jogot a BIMcloud Basic ingyenes funkcióinak módosítására, beleértve új funkciók hozzáadását, vagy korábban ingyenes funkciók eltávolítását.

A BIMcloud Basic-hez bármikor korlátlan számú kliens alkalmazást csatlakoztathat.

A BIMcloud Basic frissíthető a fizetős BIMcloud verzióra, elérhetővé téve minden ingyenes és fizetős funkciót, lásd 4.2 számú paragrafus.

4.2. BIMcloud - Fizetős licenc

A Szoftver weblapról letölthető számítógépes programokból, hardverkulcs(ok)ból vagy szoftverkulcsból (ezek egymástól függetlenül beszerezhetők), valamint hozzá tartozó dokumentációból áll.

A Szoftver az alábbi szoftver termékek telepítését teszi lehetővé:

  1. BIMcloud Manager
  2. BIMcloud Server
  3. BIMcloud Delta Cache
4.2.1. BIMcloud Manager

Egy kliens (pl. Archicad, BIMx, vagy a böngésző alapú BIMcloud Manager felhasználói felülete) alkalmazás csatlakoztatásához a BIMcloudhoz, és a BIMcloud Servereken tárolt adatok eléréséhez érvényes BIMcloud felhasználói licencre (BIMcloud User License) van szükség. Az Ön által egyidejűleg igényelt Kliens-BIMcloud kapcsolatok számának megfelelő BIMcloud felhasználói licencet kell vásárolnia.

A szoftver a Graphisoft tulajdona, és a szoftver által tárolt, megosztott vagy kezelt minden adat a Graphisoft oszthatatlan szellemi tulajdonát képezi. Ezért az ügyfelek hozzáférését az alkalmazandó szerzői jogi törvények engedélyezik és védik, BIMcloud Felhasználói Licenc formájában, amely szerves részét képezi jelen Szerződésnek. Az alkalmazható jogszabályok legszélesebb értelmében a Graphisoft minden jogot fenntart az itt nem részletezett adathozzáférési jogok licencelésére BIMcloud Felhasználói Licenc néven, valamint a szoftver vagy az adathozzáférés bármilyen sokszorosítására vagy megváltoztatására, beleértve annak dokumentációját, logókat, védjegyeket, ikonokat és felhasználói felületet részben vagy egészében.

A BIMcloud felhasználói licenc 1 (egy) éves előfizetésű licenc. A BIMcloud felhasználói licencek automatikusan lejárnak az 1 éves időszak végén, amennyiben Ön kifejezetten meg nem újítja azokat. Ez a megújítás szükséges a kliens alkalmazásokból való folyamatos elérés biztosításához.

A BIMcloudban tárolt adatok több különböző eszközről (pl.: számítógép, táblagép (mobil eszköz) vagy okostelefon (mobil eszköz)) történő, egy felhasználó általi eléréséhez csak egy BIMcloud felhasználói licenc szükséges felhasználónként.

A BIMcloud SaaS kivételével, a BIMcloud beépített vészhelyzeti BIMcloud felhasználói licencet tartalmaz arra az esetre, ha a megvásárolt egy éves licenc lejárt vagy az engedélyezési kulcs nem lesz elérhető. Ez a licenc kizárólag biztonsági mentésre használható, termelési célra nem.

Kifejezetten egyetért, hogy a BIMcloud Felhasználói Licencek csak valódi személyekhez társíthatók. Több személy semmilyen körülmények között nem osztozhat egyetlen BIMcloud Felhasználói Licencen a BIMcloudban lévő adatok párhuzamos eléréséhez vagy létrehozásához.

A BIMcloud Managert egyetlen gépre telepítheti a BIMcloud Server(ek) helyi vagy távoli kezeléséhez.

A BIMcloud Managerhez tetszőleges számú BIMcloud Servert csatlakoztathat.

A BIMcloudhoz bármikor csatlakozhat korlátozott számú klienssel (megegyezik a megvásárolt érvényes BIMcloud Felhasználói Licencek számával).

A BIMcloud Managerről számítógéppel olvasható biztonsági másolatokat készíthet.

4.2.2. BIMcloud Server

A BIMcloud Server korlátlan számban telepíthető.

Minden BIMcloud Serverről számítógéppel olvasható biztonsági másolatokat készíthet.

4.2.3. BIMcloud Delta Cache

A BIMcloud Delta Cache korlátlan számban telepíthető.

A BIMcloud Delta Cache-ről számítógéppel olvasható biztonsági másolatokat készíthet.

4.3. BIMcloud Software as a Service (SaaS)

A BIMcloud SaaS használatához legalább egy Graphisoft ID-t kell regisztrálnia.

A BIMcloud SaaS kizárólag a Graphisoft webshop(ok)on keresztül vásárolható meg, a BIMcloud SaaS szoftvert tartalmazó felhőalapú előfizetések egyikének formájában.

A Graphisoft harmadik fél alvállalkozók bevonásával üzemelteti és tartja karban a BIMcloud SaaS-t tároló infrastruktúrát, telepíti a szükséges komponenseket és frissíti azokat.

A BIMcloud SaaS sajátos jellemzőkkel bír, amelyek nem kompatibilisek sem a BIMcloud, sem a BIMcloud Basic jellemzőivel. Ennek következtében technikailag nem lehetséges a frissítés BIMcloud/BIMcloud Basic változatról BIMcloud SaaS változatra és viszont.

A Graphisoft fenntartja magának a jogot, hogy a szolgáltatás(ok)hoz kapcsolódó karbantartási munkálatokat végezzen naponta legfeljebb 1 (egy) óra időtartamban, az Ön számlázási címének időzónája szerint változó időpontokban.

5. KORLÁTOZÁSOK

5.1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK - A SZOFTVER BIMCLOUD ÉS BIMCLOUD BASIC MÓDJAIRA ALKALMAZANDÓ:

A Szoftvert sem részben, sem egészben nem értékesítheti, nem terjesztheti, másnak nem engedheti át, használati jogára nem adhat ki licencet, nem adhatja bérbe vagy haszonbérbe, a Szoftvert vagy annak használati jogát semmilyen más módon nem adhatja tovább, illetve kereskedelmi felhasználásra hálózaton keresztül nem biztosíthat hozzáférést a Szoftverhez, a Graphisoft erre vonatkozó előzetes, írásbeli engedélye nélkül.

Kifejezetten tilos a Szoftver (kódjának vagy védőkulcsának) bármilyen célból történő visszafordítása, összetevőkre bontása, visszafejtése, vagy bármilyen okból való leegyszerűsítése.

Tilos a Szoftver feltörése, vagy másképpen megpróbálni a forráskódot vagy a Szoftver alapjául szolgáló algoritmust felderíteni, vagy a fentiek bármelyikét megkísérelni a Szoftver tárgykódjával kapcsolatban.

Tilos a Szoftvert fejlesztési, fordítási, hibaelhárítási vagy hasonló design-time célokra használni.

Kifejezetten tilos a Szoftver teljes vagy részleges adaptálása, módosítása, fordítása vagy bármilyen, a Szoftveren alapuló származékos mű létrehozása, valamint a Szoftver bármilyen más szoftverbe történő beolvasztása.

Nem másolhat le semmilyen, a Szoftverrel járó írott anyagot;

Önnek kifejezetten tilos a Licencének felosztása és részének, részeinek újraértékesítése.

Ön a Szoftver minden elemét, mint annak szerves komponensét, kizárólag a Szoftver - Graphisoft által meghatározott - funkcionalitásainak elvégzésére használhatja.

Amennyiben Ön nem rendelkezik egy érvényben lévő külön Szolgáltatói Szerződéssel, Önnek kifejezetten tilos 'Software as a Service' vagy 'Platform as a Service' szolgáltatást nyújtania (pl. 'BIMcloud as a Service' BIMcloud Manager, BIMcloud Server vagy BIMcloud Delta Cache termékek esetén, vagy 'Archicad as a Service’), vagy bármilyen hasonló tevékenység, mely Szoftver licenceink harmadik személyre történő átruházását eredményezi pl. átcsomagolás, továbbértékesítés vagy felhő alapú szolgáltatások.

Tilos a Szoftver TPM-jének megkerülése (működésének akadályozása) vagy a Szoftver TPM-jének megkerülésére szolgáló rendszer rendelkezésre bocsátása, valamint a Szoftver bármilyen más, nem engedélyezett módon történő használata.

A jelen fejezet bármely rendelkezésének megsértése esetén Ön kifejezetten tudomásul veszi, hogy az a jelen Szerződés jelentős mértékű megszegésének minősül, ami feljogosítja Graphisoftot a jelen Szerződés azonnali hatályú felmondására, és Graphisoft megteszi a jogsértés megszüntetéséhez és a fenti rendelkezések betartásának kikényszerítéséhez szükséges intézkedéseket. Ezen túlmenően Graphisoft jogosult a jelen Szerződés Ön általi megszegéséből eredő kárainak megtérítésére, valamint a hatályos jogszabályok szerinti egyéb jogainak és követeléseinek érvényesítésére.

5.2. A SZOFTVER BIMCLOUD MÓDJÁRA ALKALMAZANDÓ SPECIÁLIS RENDELKEZÉSEK:

Ha továbbértékesítették a BIMcloud licencet a fenti 5.1 paragrafus szerint, Ön, azaz a továbbértékesített licenc vásárlója köteles ismételten regisztráltatni az újraértékesített licencet a Graphisoft kijelölt helyi partnerével és megfizetni a vonatkozó díjakat.

6. MEGSZŰNÉS

A Szerződés annak megszűnéséig marad érvényben.

A Graphisoft jogosult a jelen Szerződést azonnali hatállyal, értesítés nélkül felmondani, ha Ön megszegi a Szerződés bármely részét. A LICENC FELTÉTELEK vagy KORLÁTOZÁSOK bármely rendelkezésének tényleges vagy valószínűsíthető megszegése, a fenti rendelkezések alapján, jelen Szerződés megszegésének minősül, ami feljogosítja a Graphisoftot a Szerződés azonnali hatályú felmondására.

A Szerződés Graphisoft által való felmondása esetén Ön köteles kártalanítani a Graphisoftot a jelen Szerződés megszegéséből eredő kárért és kiadásokért, és a Graphisoft jogosult a hatályos törvények által biztosított további jogok és követelések érvényesítésére.

A Szoftverre vonatkozó licenc megszűnik, ha a Graphisoft bármikor és bármilyen okból, beleértve a versenyigények kielégítését, a kormányzati szabályozásra, rendeletre vagy törvényre való reagálást, vagy a kínálata fejlesztését, részben vagy egészben megszünteti a Szoftvert, vagy megszünteti annak értékesítés vagy más módon történő elérhetővé tételét. A termék életciklusának végére kijelölt időpontban a Graphisoft nem nyújt többé: (i) terméktámogatást; (ii) frissítéseket; és/vagy (iii) támogatási szolgáltatásokat („Életciklus vége”). A Graphisoft minden olyan Szoftver esetében, amelynél meghatározza az életciklus végét, legalább 90 (kilencven) nappal az életciklus végének hatályba lépése előtt közzéteszi a vonatkozó dátumokat a weboldalán, és minden kereskedelmi szempontból észszerű erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy segítse Önt az átállásban.

A szerződés bármely okból történő megszüntetésekor Graphisoft semmilyen körülmények között sem köteles a szoftver árának (ha van) visszatérítésére, illetve bármilyen más kártérítés megfizetésére.

A felmondást követően Ön köteles azonnal megszüntetni a Szoftver használatát. A szoftverkulcsot a licencprogramozó alkalmazással együtt el kell távolítania.

7. KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG

7.1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Graphisoft alkalmazottai, partnerei, vagy tanácsadói által adott semmilyen tanács vagy információ nem jelenti a Graphisoft szavatossági kötelezettségvállalását, és nem terjeszti ki a jelen Szerződésben foglalt szavatosságot. A jelen Szerződés és az abban foglalt szavatosság kizárólag a Graphisoft cégszerű aláírási joggal felruházott tisztségviselője által aláírt módosítással változtatható meg.

* A Graphisoft semmilyen körülmények között sem felel a Szoftver használatából vagy az azzal való visszaélésből fakadó, illetve egyéb módon e Szerződés keretében keletkezett semmilyen veszteségért vagy kárért, beleértve, de nem kizárólagosan az adatvesztést, az elmaradt bevételt, az üzleti tevékenységben mutatkozó fennakadást, az üzleti információ elvesztését vagy egyéb különleges, véletlenszerű, következményes, rendkívüli, többszörös vagy közvetlen kár vagy egyéb anyagi veszteség miatti kártérítést, még akkor sem, ha a Graphisoftot vagy annak alkalmazottait, vagy partnereit figyelmeztették erre, illetve ha tudomással kellett volna bírniuk az ilyen károk bekövetkezésének lehetőségéről. A Graphisoft együttes felelőssége bármilyen szerződésszegésért, a Szoftver használatáért vagy bármi egyéb okból sem haladhatja meg az Ön által a Graphisoft részére ezen Szoftver példányért fizetett összeget, hacsak az alkalmazandó jogszabály mást nem ír kötelezően elő.

Elfogadja és megerősíti, hogy a Szoftver ára (ha van) vagy a Szoftver ingyenes elérése és jelen Szerződés Önnek kedvező feltételei figyelembe lettek véve a korlátozott szavatosság fenti rendelkezéseiben.

7.2. A SZOFTVER BIMCLOUD MÓDJÁRA ALKALMAZANDÓ SPECIÁLIS RENDELKEZÉSEK:

Amennyiben Ön a szoftverhez Hardverkulcsot kapott, Graphisoft 1 (egy) éves jótállást vállal a Hardverkulcs hibamentességére, mely jótállási idő a Graphisoft vagy Graphisoft Partnere által a vásárlási bizonylaton megjelölt eredeti szállítási dátumtól számítandó.

Ezen korlátozott szavatosság érvényét veszti abban az esetben, ha a Hardverkulcs hibája bármilyen módon baleset, gondatlan kezelés, lopás, elvesztés, vagy szakszerűtlen kezelés következménye.

A korlátozott szavatosság időszaka attól az időponttól kezdődik, amelyen a Szoftvert a Graphisofttól vagy a Graphisoft Partnerétől megvásárolták (azaz a szavatosság nem kezdődik újra a Szoftver újraértékesítése, korszerűsítése, frissítése, stb. okán).

Ha a szavatossági időn belül az Ön rendelkezésére bocsátott Hardverkulcs hibásnak bizonyul, a Graphisoft kizárólagos kötelezettsége és az Ön rendelkezésére álló kizárólagos jogorvoslat a Graphisoft döntése szerint a következő:

  1. a hibás Hardverkulcsok térítésmentes kicserélése, amennyiben azt a vásárlást bizonyító számlával együtt visszajuttatják a Graphisofthoz, vagy
  2. a Hardverkulcsért fizetett díj visszatérítése. A csere Hardverkulcs szavatossági ideje 90 (kilencven) nap, a kicserélt árunak az Ön részére történő elküldésétől számítva. A Hardverkulcs értékét kizárólag azon viszonteladó térítheti vissza, akitől a szoftvert megvásárolta.

Ön kifejezetten elfogadja, hogy - a vonatkozó jogszabályok által megengedett legnagyobb mértékben - a Graphisoft kizár minden, a Szoftverkulcshoz kapcsolódó garanciát. Ha a szoftverkulcs bármilyen okból megsemmisül vagy megsérül, újra meg kell azt vásárolnia az aktuális feltételeknek megfelelően.

A HARDVERKULCSRA VONATKOZÓ KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG KIVÉTELÉVEL A SZOFTVER "JELENLEGI ÁLLAPOTÁBAN" ("AS IS") KERÜL ELADÁSRA, BÁRMIFÉLE KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS GARANCIA NÉLKÜL ARRA VONATKOZÓLAG, HOGY A SZOFTVER BÁRMILYEN MEGHATÁROZOTT CÉLNAK MEGFELEL VAGY ARRA HASZNÁLHATÓ, VAGY HOGY A SZOFTVER MEGSZAKÍTÁS NÉLKÜL ÉS HIBAMENTESEN MŰKÖDIK. A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKBEN GRAPHISOFT KIZÁR MINDEN EGYÉB, KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS SZAVATOSSÁGOT, BELEÉRTVE AZ ELADHATÓSÁGRA, A MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA, A MINŐSÉGRE, A TELJESSÉGRE, A SZOFTVER FUNKCIÓINAK SÉRTETLENSÉGÉRE VAGY PONTOSSÁGÁRA VONATKOZÓ SZAVATOSSÁGOT, ILLETVE A SZOFTVER BÁRMELY MÁS SZOFTVER/HARDVER ESZKÖZZEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ SZAVATOSSÁGOT.

8. A FELTÖLTÖTT TARTALOM TULAJDONJOGA, HARMADIK FÉLTŐL SZÁRMAZÓ TARTALOM, SZOLGÁLTATÁSOK

A Szoftver működésével a Szoftverbe bármilyen elektronikus adathordozóról vagy az internetről betöltött információk és egyéb tartalmak (pl. kereskedelmi és harmadik féltől származó bővítmények) (együttesen "Tartalom") összes jogcíme, tulajdonjoga és tulajdonosi joga az adott Tartalom létrehozóját illeti, beleértve, korlátozás nélkül, a Szállítót, annak kapcsolt vállalkozásait és bármely Internetes Tartalomszolgáltatót ("Tartalomszolgáltatók"). A jelen Szerződés nem biztosít Önnek tulajdonjogot vagy bármilyen más jogot az ilyen Tartalmak tekintetében, és Graphisoft nem vállal felelősséget az ilyen Tartalmakért.

Ön elfogadja, hogy egyes Graphisoft-termékek, valamint a Szoftverben szereplő vagy azon keresztül elérhető egyes harmadik féltől származó anyagok és szolgáltatások használatára a https://graphisoft.com/licenses címen található külön Szerződés(ek)ben foglalt egyéb feltételek vonatkoznak, amelyeket Ön a jelen Szerződés feltételeinek elfogadásával szintén elfogad.

Ön elfogadja, hogy egyes Graphisoft és egyes harmadik féltől származó anyagok, szoftverek és szolgáltatások használata, amelyekhez a Szoftver segítségével hozzáférhet, és amelyeket a Szoftver segítségével használ, más, külön Szerződés(ek)ben található feltételek alá eshet, amelyek a fent megadott linken nem jelennek meg, amiért Graphisoft nem vállal felelősséget. Graphisoft szintén nem vállal felelősséget a Szoftver harmadik féltől származó anyagokkal, szoftverekkel és szolgáltatásokkal való együttműködéséért, illetve a harmadik féltől származó anyagok, szoftverek és szolgáltatások működéséért és használatáért.

9. A SZOFTVERRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES RENDELKEZÉSEK A SZOFTVERTÁMOGATÁSI ÉS FORWARD ADÁSVÉTELI MEGÁLLAPODÁS ESETÉBEN

Abban az esetben, ha Ön az egyik Graphisoft Partnerrel (”Szolgáltató”) a Szoftverre vonatkozóan Szoftverszolgáltatási Szerződést („SSA”) vagy Forward Adásvételi/Szolgáltatási Szerződést köt, Ön kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Graphisoft és a Graphisoft Partner között fennálló Partner Agreement felmondása vagy lejárta esetén az Ön SSA és/vagy Forward szerződését a Graphisoft Partner a Graphisoftra vagy a Graphisoft által kijelölt harmadik félre átruházza. Az átruházás részleteiről a Graphisoft vagy a Graphisoft Partner átruházási (transfer) nyilatkozat útján tájékoztatja Önt. Ön továbbá kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy az SSA és/vagy a Forward feltételei és kikötései ellenére Graphisoft vagy a Graphisoft által kijelölt harmadik fél jogosult egyoldalúan módosítani az SSA és/vagy a Forward keretében nyújtott szolgáltatások körét vagy bármely más lényeges feltételét.

Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltatója megadja Graphisoftnak az Ön SSA vagy Forward státuszát annak érdekében, hogy Ön teljes körű tájékoztatást kapjon a - kizárólag érvényes - SSA vagy Forward státusszal rendelkező Ügyfelek számára elérhető Bővítményekre (add-on) vonatkozó jogosultságokról ("SSA és Forward Bővítmények"). Ön elfogadja, hogy az SSA-val és Forward Bővítményekkel (add-on) kapcsolatos jogait és kötelezettségeit külön felhasználási feltételek szabályozhatják, amelyek betartásáért Ön felel. A vonatkozó kiegészítő feltételekkel kapcsolatban forduljon szolgáltatójához.

10. ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

10.1. Terméktámogatás. Ez a Szerződés nem jogosítja fel Önt arra, hogy igénybe vegye a Graphisoft által nyújtott műszaki támogatást, vagy az időről időre kibocsátott frissítéseket. A Graphisoft saját választása szerint, az értékesítési- és marketingpolitikájának részeként, a Graphisoft által időről-időre meghatározott feltételek mellett műszaki támogatást és frissítéseket tehet elérhetővé a Szoftver regisztrált felhasználói számára.

10.2. Korlátozások. Ön elfogadja, hogy a Szoftver időben/funkcionalitásban korlátozott komponenseket tartalmazhat, amelyek a vonatkozó licenc(ek) megvásárlása esetén teljes funkcionalitásukban használhatók.

10.3. Graphisoft ID regisztráció. Ön tudomásul veszi, hogy a Szoftver használatához vagy a Szoftverkulcs (ha van ilyen) használatához és kezeléséhez érvényes Graphisoft ID azonosítóra van szükség, melyet a Graphisofttól szerezhet be a https://graphisoftid.graphisoft.com címen.

10.4. A Szoftverkulcs aktiválásához és használatához internetkapcsolat szükséges.

10.5. További funkciók. Más rendelkezés hiányában, jelen Szerződés szabályai és feltételei alkalmazandóak a Szoftver további funkcióira, valamint a Szoftverrel kapcsolatban nyújtott szolgáltatásokra és tartalomra vonatkozóan (különösen az "SSA és Forward" esetében).

10.6. Szellemi tulajdon, branding. A jelen megállapodás értelmében az Önnek biztosított Szoftver a Graphisoft és annak licencadói tulajdonát képezik. A SZELLEMI TULAJDONNAL ÉS BRANDINGGEL kapcsolatos részletes szabályokat a Graphisoft szellemi tulajdonnal kapcsolatos tájékoztatója tartalmazza (https://graphisoft.com/legal).

10.7. Jogi dokumentumok. A jelen megállapodást a Graphisoft egyéb jogi dokumentumaival együtt kell értelmezni és alkalmazni, úgymint különösen, de nem kizárólagosan: a Graphisoft adatvédelmi irányelvei, amelyek a következő címen elérhetők: https://graphisoft.com/legal. A Graphisoft a jelen megállapodás feltételeit és minden egyéb vonatkozó jogi dokumentumot egyoldalúan, az Ön előzetes értesítése nélkül módosíthat, és az nem jár semmilyen jogi vagy pénzügyi következménnyel a Graphisoft számára. Az Ön feladata, hogy rendszeresen ellenőrizze a feltételeket. A Graphisoft nem végezhet ésszerűtlen vagy az Ön számára jelentősen hátrányos módosításokat.

10.8. Elfogadás. A jelen megállapodás elfogadásával Ön kifejezetten kijelenti és megerősíti, hogy a jelen megállapodást az Ön részéről elfogadó személy teljes hatáskörrel és felhatalmazással rendelkezik az Ön azon szervezetének képviseletére, amelynek nevében az adott személy eljár. Ha ezen nyilatkozat hamisnak bizonyul, a jelen Szerződést elfogadó személy személyesen felelős és vonható felelősségre a jelen Szerződésben szereplő összes kötelezettség vonatkozásában.

10.9. Korrupcióellenes magatartás. A Graphisoft és Ön egyaránt kijelenti és kötelezettséget vállal arra, hogy nem ajánl, valósít meg, kér vagy fogad el megvesztegetést természetes személytől, szervezettől vagy vállalattól azzal a céllal, hogy arra kényszerítse vagy ösztönözze a másik felet, illetve annak alkalmazottját vagy megbízottját, hogy helytelenül járjon el feladatai ellátása során. Ha valamelyik felet bűnösnek találják abban, hogy nem akadályozott meg egy korrupciós cselekményt, vagy megvesztegetést valósít meg, ajánl vagy kér a másik féltől, akkor az adott fél jelen Szerződésben foglalt jogai haladéktalanul megszűnnek. Az ilyen megszűnés nincs hatással a Graphisoftot megillető azon jogokra és jogorvoslatokra, amelyek a jelen Szerződés megszűnése után is érvényben maradnak. Ön köteles észszerű erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy haladéktalanul értesítse Graphisoftot, ha olyan körülményekről szerez tudomást, amelyek ellentétesek ezzel a kijelentéssel.

10.10. Kereskedelmi tevékenység és szankciók. A jelen megállapodás vonatkozásában:

10.10.1. Mind Ön, mind a Graphisoft teljesíti az összes gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi szankciót előíró törvényt, rendeletet, tilalmat és/vagy korlátozó intézkedést (a továbbiakban: „szankciók”), valamint az export- és importtevékenység irányítására vonatkozó összes törvényt és rendeletet (a továbbiakban: „kereskedelmi ellenőrzések”), amelyet Magyarország kormánya, az Európai Unió vagy bármely más releváns ország kormánya hozott vagy hajt végre;

10.10.2. Ön kijelenti és folyamatos kötelezettséget vállal arra, hogy Ön, az Ön által képviselt szervezet vagy annak leányvállalatai, kapcsolt vállalatai, az azt közvetlenül vagy közvetve tulajdonló vagy irányító felek, továbbá vezetői, alkalmazottai, illetve a felhatalmazott felhasználók nem szerepelnek és nem fognak szerepelni a vonatkozó Szankciók és/vagy Kereskedelmi Ellenőrzések korlátozott felek listáin;

10.10.3. Graphisoft kijelenti és folyamatos kötelezettséget vállal arra, hogy ő maga, valamint leányvállalatai, kapcsolt vállalatai, alkalmazottai, az őt közvetlenül vagy közvetve tulajdonló vagy irányító felek nem szerepelnek és nem fognak szerepelni a vonatkozó Szankciók és/vagy Kereskedelmi Ellenőrzések korlátozott felek listáin;

10.10.4. A licencet, valamint a Graphisoft Szoftvereit azzal a feltétellel biztosítjuk Önnek, hogy azokat Ön és/vagy az Ön által felhatalmazott felhasználók nem értékesítik, továbbítják, adják ki, exportálják, biztosítják vagy használják (i) a szankciók és/vagy kereskedelmi ellenőrzések által tiltott vagy korlátozott célra vagy tevékenységre, valamint (ii) olyan országba(n) vagy területre/területen, amelyek teljes területe szankciók tárgyát képezi, beleértve – korlátozás nélkül – a jelen megállapodás napján a következőket: Észak-Korea, Irán, Szíria, Szudán, Kuba, Krím és Szevasztopol, valamint az Oroszország által elcsatolt egyéb ukrán területek. Ön és/vagy az Ön Felhasználói egyedül felelősek a bármely Tartalom vonatkozó Szankcióknak és/vagy Kereskedelmi Ellenőrzéseknek való megfelelőségéért;

10.10.5. Ön és a Graphisoft vállalja, hogy haladéktalanul, írásban tájékoztatja a másik felet, amennyiben értesül vagy tudomást szerez a jelen 10.10 számú paragrafus megszegéséről;

10.10.6. az ettől eltérő rendelkezések ellenére mind Önnek, mind a Graphisoftnak jogában áll (i) felfüggeszteni a licencelt Szoftver használatát és a Graphisoft szolgáltatásait; vagy (ii) haladéktalanul felmondani a jelen szerződést, ha a jelen 10.10. szakasz bármely rendelkezését megsértik, valamint az (i) és (ii) esetében egyaránt kártérítést követelni a szóban forgó rendelkezéseket megszegő Féltől minden elszenvedett közvetlen veszteségért.

10.11. Audit. Ön ezennel elfogadja, hogy – a jelen szerződésben vagy máshol meghatározott egyéb licenc-megfelelőségi ellenőrzéseken túlmenően – a Graphisoftnak távoli, elektronikus és/vagy fizikai ellenőrzés formájában jogában áll 7 (hét) napos előzetes írásbeli értesítéssel megtekinteni azt a helyiséget, ahol Ön a Szoftvert használja, hogy ellenőrizze nyilvántartásait, rendszereit, berendezéseit annak megállapítása érdekében, hogy a Szoftver használata teljes mértékben összhangban van-e a jelen szerződés rendelkezéseivel és a vonatkozó jogszabályokkal. Graphisoft harmadik felet is megbízhat az ellenőrzési jogok gyakorlásával. Ön vállalja, hogy teljes mértékben együttműködik a Graphisofttal az audit sikeres elvégzése érdekében, többek között azáltal, hogy a Graphisoft rendelkezésére bocsátja az összes kért információt és dokumentumot. Emellett vállalja, hogy a Szoftver használatát összhangba hozza a jelen megállapodással (beleértve, de nem kizárólagosan a vonatkozó díjak megfelelő megfizetését, a licencfeltételek elfogadását stb.) az ellenőrzés megállapításainak megfelelően. Az ellenőrzés során feltárt, a szoftver Ön általi használatával kapcsolatos meg nem felelés esetén Ön köteles megtéríteni a Graphisoftnak az ellenőrzés Graphisoftnál történő elvégzéséből eredő kiadásokat.

10.12. Adatvédelem. Ön kifejezetten tudomásul veszi, hogy az Ön és az Ön jogosultsággal bíró felhasználóinak a jelen Megállapodás alapján feldolgozott személyes adatai manuális vagy elektronikus vagy automatizált eszközök segítségével úgy kerülnek feldolgozásra megfelelő biztonsági intézkedések alklamazásával, hogy a minimálisra csökkenjen az Ön adataihoz való jogosulatlan hozzáférés vagy azok nyilvánosságra hozatalának kockázata. Az Ön személyes adatait a jelen Szerződés időtartama alatt a Szerződés céljaival összefüggésben, valamint a Szoftver engedély nélküli használatának megakadályozása érdekében kezeljük. A fenti célok érdekében az Ön személyes adatai harmadik felek (szolgáltatók, tanácsadók, munkatársak, akiknek listája az Adatvédelmi Szabályzatban megtalálható) számára kiadhatóak, akár más EGT-országokba, akár harmadik országokba, a jelen Megállapodás hatálya és az alkalmazandó jogszabályok alapján. Harmadik országba történő adattovábbítás esetén a Graphisoft mindig megfelelő biztosítékokat alkalmaz (például az Európai Bizottság által elfogadott szabványos szerződéses záradékokat) a személyes adatok megfelelő védelmének biztosítása érdekében. A Graphisoft fenntartja magának a jogot, hogy az Ön személyes adatait az illetékes jogi hatóságnak átadja, amennyiben ez jogainak vagy jogos érdekeinek polgári és büntetőbíróságok, szabályozó szervek előtti érvényesítése vagy védelme, illetve az illetékes bíróság vagy szabályozó hatóság rendelkezésének végrehajtása érdekében szükséges. A Szoftver felhasználójaként Ön jogosult a Graphisoft által feldolgozott személyes adatokhoz való hozzáférésre, azok frissítésére vagy helyesbítésére. Ön jogosult arra is, hogy kérje a személyes adatok törlését, ha például ezeket az adatokat jogellenesen kezelték, vagy már nem szükségesek azokhoz a célokhoz, amelyekhez azokat gyűjtötték vagy más módon feldolgozták. Bizonyos esetekben, például ha a feldolgozás jogellenes, és Ön ellenzi adatai törlését, joga van ahhoz, hogy a Graphisoft korlátozza a feldolgozást. Ön jogosult továbbá arra, hogy az Önre vonatkozó, a Graphisoft számára megadott személyes adatokat tagolt, általánosan használt és géppel olvasható formátumban megkapja, és jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa. Ha úgy véli, hogy személyes adatainak Graphisoft általi kezelése sérti az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) előírásait, kérjük, hogy először hozzánk forduljon a következő elérhetőségek egyikén: privacy@graphisoft.com; Graphisoft SE Business Compliance Manager; Záhony utca 7. Budapest, H-1031, Magyarország címen, hogy orvosolni tudjuk a problémát. Természetesen ilyen esetekben jogában áll panaszt tenni a Magyar Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. (http://naih.hu/general-information.html) vagy egy másik adatvédelmi felügyeleti hatósághoz, különösen az Ön szokásos tartózkodási helye, munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti európai uniós tagállamban.

Adott esetben Ön biztosítja és garantálja számunkra, hogy az Ön jogosultsággal bíró felhasználó megfelelő tájékoztatást kaptak személyes adataik Graphisoft általi gyűjtéséről, feldolgozásáról, továbbításáról és a fentieknek megfelelő felhasználásáról, valamint kártalanítja és mentesíti Graphisoftot minden ezzel kapcsolatos, harmadik féltől származó követelés alól.

Az adatok Graphisoft általi gyűjtésével, felhasználásával, továbbításával, kezelésével és feldolgozásával kapcsolatos különféle jogokra és kötelezettségekre vonatkozó részletes szabályokat – az Ön hozzáférési és jogorvoslati jogait is beleértve – a jelen megállapodás elválaszthatatlan részét képező adatvédelmi irányelvek tartalmazzák, melyek a következő címen elérhetők: https://graphisoft.com/legal/privacy-policy.

10.13. Módosítások. Ön elfogadja, hogy Graphisoft egyoldalúan módosíthatja a jelen Szerződés bármely feltételét az Ön értesítésével vagy anélkül. Ön elfogadja, hogy a Graphisoft nem vállal felelősséget Önnel vagy bárki mással szemben az ilyen módosításokból eredő bármilyen kedvezőtlen hatásért.

10.14. A megállapodás teljes szövege. A jelen Szerződés a vonatkozó mellékletekkel együtt (beleértve az e dokumentumok bármelyikében hivatkozott egyéb feltételeket is) az Ön és a Graphisoft közötti, a Szoftverre vonatkozó teljes és teljes körű megállapodást képezi, és minden korábbi, akár írásbeli, akár szóbeli megállapodás és megegyezés helyébe lép. Ameddig a Graphisoft írásban máshogyan nem nyilatkozik, jelen Szerződés feltételei érvényesek a szoftver további funkcióinak telepítésére és használatára, valamint a telepített Szoftver javítására (ha alkalmazható).

10.15. Érvénytelenség. Ha egy illetékes joghatóság a jelen Szerződés bármely részét vagy rendelkezését törvénysértőnek találja, az adott rész vagy rendelkezés a megengedett legnagyobb mértékben érvényesítendő, a fennmaradó Szerződés pedig teljes mértékben hatályban marad.

10.16. Irányadó jog. A jelen Szerződésre és az abból, annak tárgyából vagy létrejöttéből eredő vagy azzal kapcsolatban felmerülő bármely jogvitára vagy követelésre (szerződéses vagy szerződésen kívüli) Magyarország joga irányadó, tekintet nélkül bármely joghatóság törvényi rendelkezéseivel való ellentmondásra. E megállapodás valamennyi rendelkezése a vonatkozó jog kötelező szabályainak hatálya alá tartozik.

10.17. Vitás ügyek rendezése. Bármely vita elbírálására, amely a jelen Szerződésből vagy azzal összefüggésben, így különösen annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a felek az állami bírósági utat kizárják és alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (Kereskedelmi Választottbíróság Budapest) kizárólagos és végleges döntésének azzal, hogy a Választottbíróság a saját (Gyorsított Eljárásra vonatkozó Alszabályzat rendelkezéseivel kiegészített) Eljárási Szabályzata szerint jár el, az eljáró választottbíró(k) száma 3 (három), és az eljárás során az angol nyelvet kell alkalmazni. A felek kizárják a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény IX. fejezetében szabályozott eljárásújítás lehetőségét.

10.18. Nyelv és tájékoztatások. A Szerződés értelmezésekor annak angol nyelvű változata, amely a https://graphisoft.com/legal/license-agreements/bimcloud oldalon található, az irányadó. Ezért bármilyen fordítás kifejezetten csak az információátadást szolgálja kötelezettségek nélkül, és a Graphisoft semmilyen körülmények között sem felel a direkt, indirekt, véletlenszerű, speciális vagy következményes veszteségekért vagy károkért, melyek a hibás, nem teljes fordításból erednek. Ön és a Graphisoft minden értesítés tekintetében angol nyelven kommunikál egymással kapcsolattartóik útján az Ön számára a Graphisoft ID cégnél megadott e-mail-címen keresztül, illetve az information@graphisoft.com címen keresztül a szerződés tekintetében.

* * *

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

A jelen szerződésre vonatkozó minden kérdést az alábbi címre várjuk:
Graphisoft SE Private European Company Limited by Shares

Záhony utca 7.
H-1031 Budapest, Magyarország
Telefon: (+36 1) 437-3000
Fax: (+36 1) 437-3099
E-mail: mail@graphisoft.hu
Web: https://graphisoft.com

GSLA-BCHUN-240311/CEF